Curriculum VitaeFilmekInstallációkKiállításokBibliográfiaHírekKapcsolat

Keresés

English

Bibliográfia

Az élveboncolás gyönyörei - Forgács Péter „Col Tempo” – a W.-projekt című rendhagyó médiaművészeti installációját Nádas Péter nyitotta meg január 15-én az Ernst Múzeumban

Nádas Péter Litera.hu 2010 _ABOUT Saját halál _INST: „Col Tempo"
Nádas Péter: Az élveboncolás gyönyörei

Forgács Péter kiállításán az Ernst Múzeumban

 

Címszavakat fogok mondani.
Arc.
Facies, vultus,
olaszul faccia.
Faccia abbronzata,
ha valakinek a napfényen már jól lebarnult. Hogy le nem ég a bőr a képedről.
Kép.
Valakinek a képe. Valakinek a valakiről készített képe.
A pofádat szétverem.
Pofa.
Az ófrancia vis
nyomán visage, ami a latin visusból ered,
ez látást vagy tekintetet jelent, és
kétségtelen, hogy a látás képessége is ide van bekötve -
magyarul a lélek tükre,
ez azonban inkább csak szóvirág.
Nem a szem a lélek tükre, hanem a mimézis.
Amit néz az emlős,
még nem biztos, hogy
látja
- visus terribile
,
borzasztó még látni is,
erre van a szemhunyás,
vagy akár a látomás, a jelenés,
visus nocturni,

tünemény, mely szörnyű álmainkban
vagy éber éjszakáinkon hozza nekünk fonott kis kaskáiban
szépséges vagy botrányos jelentéseit.
Olyan címszavakat keresek, amelyekkel
a kiállító művész tárgyai és témái híven leírhatók.
Az emberi arc
a fej, a caput

elülső oldala, nézete, frontja,
amihez a homlokot, a szemeket, az orrot és a szájat
összefogó alapcsont adja meg a vázat,
önálló kis
csontocskái közül csupán az állkapocs mozgatható,
a csodálkozástól vagy a haláltól
az embernek tényleg leesik,
amit más változatokban más nyelvek szintén felismernek
- feltétele élettani.
A moccanatlan csontszerkezetre ívekben,
nyalábokban van felhordva a mímikus izomzat,
a homlokív függőleges izomzata, a szemgödör örvénylő izomzata,
a szemhunyás íves izmai,
az orrnyereg vesszőnyalábja alól
hullámvonalban lezúduló orrizomzat, amint a húsos
orrcimpák védelmében ízesül a
gyűrűsen összefogott szájizommal.
Minden etikai megfontolás nélkül végrehajt.
Csókol.
Bámul.
Szitkozódásra nyit. Ugyanezt akár tetteti.
Mintha csókolna.
Akárha kedvét lelné bennem.
Felelősségre nem vonható.
Hármas ikerideg közvetítésével
az agy két féltekéjéből én vezérelem.
Vezéreled.
Franciául az ember alkatával
azonos
az arca,
personne identifiée par sa face, par sa figure.

A katonai nyelv szintén ezt a szót veszi át, amikor arcvonalról beszél és merő hazafiúságból
a testek folyamatos leölésére ad parancsot a fronton.
Le front.

A hajkezdeménytől a szemöldökcsontig
terjedő terület a homlok, de adott esetben arcot is jelent.
Németül az althochdeutsch
, azaz ófelnémet gisichtből,
illetve a középfelnémet gisihtből
származik,
szinonímái, az orca, az ábrázat vagy a pofa, azaz az Antlitz
, a Miene vagy a Fratze,
ami
a mi nyelvünkben használatos szinonimáknál régiesebben hat.
De azt mondani,
hogy valaki valamihez pofát vág,
Mine macht
,
köznapi és rendjén való. Nincs más stílusértéke, mint
amikor azt mondom,
macht ein langes Gesicht
,
mármint megnyúlt a képe.
Elképedt.
Olaszul is megnyúlik az ember képe az elképedéstől.
Maga az arc lesz a kép.
Változásból élő.
Szempillantás alatt emberképet alkotunk.
A belső változás megmozgatja a felszínt,
amit tektonikus erők működéseként érzékelünk és értékelünk.
A német alapszó és a szinonimák
történeti idők
földmozgásainak lenyomatát őrzik.
Fosszíliák.
A kiállító művész kiás, felszínre hoz, letisztít, követ.
Amikor az ember az anyanyelvét használja, akkor az egyes darabokért történeti tükörfolyosókba lép.
Nagyjából tudja, mit hol keressen.
Én például most szavakból igyekszem rekonstruálni a tükörfolyót,
amit a kiállító művész képekből alkotott meg,
hiszen szavaimmal meg kell invitálnom másokat, lépjenek be,
hogy hasonló képet alkothassanak.
Így lesz egyesből a többes.
A német szinonimák közül
a Miene
a legújabb,
egy azonos értelmű francia szó tizenhetedik századi átvétele, ami viszont az óbreton min
átvétele.
Átvétel hátán átvétel.
Nincs művészet,
melyben az átvételeknek ne lenne vége, hossza,
van vége, van hossza,
van ugyanis személyre szabott, követhető rendszere.
Jelentős címszó lett Forgács művészetében.
A tizenkettedik századtól dokumentálható
Antlitznak,

hogy az archeológiai munka logikáját követve a képidő
hasonlatával merüljünk vissza a szavak életidőibe,
a középfelnémet antlitze
, a középalnémet antlitte,
az óangol andwlita
vagy andwlite,
az óskandináv andlit
vagy anulit
az elődje,
ezek pedig egyenként és valamennyien a gót
wlits

szóhoz tartanak, amikor
képzeteinkhez szavakat keresve óvatlanul visszafordulunk.
Ami az idők gót mélyén kinézetet jelentett.
Kinézetet.
Hangsúlyozom, kinézetet.
A szónak magyarul is kétféle aspektusa van.
Egyik a másikat nem fedi.
Kinézek a fejemből.
Amivel más fejekből  kinézők szemében olyan képet alkotok,
amely elvileg azonos velem
akkor is, ha éppen magamat tettetem.
Függetlenül attól, hogy ki vagyok és kinek milyen vagyok, mások szemében ettől kezdve lesz egy elfogadott
nézetem, aspektusom.
Általában és minden pillanatra változóban.
A kiállító művész a szemléletnek e két aspektusát
veti egybe.
Megszemlél, elrendez, nem kevés kíméletlenséggel
megnézet velünk bizonyos tárgyakat,
amelyekre igazság szerint nem lettünk volna olyan kíváncsiak, és amelyeket hivatásom szabályait követve persze
címszavakba foglalhatok -
úgymond leválasztja a kinézésüket az eredeti képfelfogásról,
így részletezi mindazt,
ami
immár örök időkre befejezett marad
az egyes képmásokon.
Képmás.
Ajánlott címszó.
Nem csak azt a személyt vagy azt a tárgyat jelöli ki, akiről vagy amelyről képet alkotunk, hanem azt a személyt legalább annyira,
aki a képet alkotja.
A kiállító művészetében olyan képeket láthatunk, amelyeket valaki megalkotott.
Úgymond kettős megalkotásban.
Most azonban gyorsan térjünk vissza még az etimológiához.
Az ófelnémet gisiht
, amelynek használata a valamiből való kitekintés és kinézet, valamint az arc értelmében,
a nyolcadik századtól dokumentálható,
a középfelnémetben valamivel még tágabb értelemmel rendelkezik, látást, nézést, szempontot, megjelenést, szemet, orcát, küllemet,
sőt,
a latin értelemhez egészen közel férkőzve
víziót jelent,
míg
a közép-észak-németben az óangol gisiht
hez hasonlón,
éppen a bennünket érdeklő,
a kiállító művész szempontjából fontos kettősséget jelenti,
a látás kettős képességét,
egy tárgyat, amelyből valaki kitekint, hogy felmérje, bemérje, felbecsülje a külvilág tárgyait,
illetve ezzel a munkájával
tárgyként kiszolgáltassa másoknak önmagát.
A kiszolgáltatottság és a külvilág címszavánál most már
meg nem állhatunk.
A kiállító művész szellemképéhez
további címszavakra lesz szükségünk.
Segítségért antik szerzőhöz fordulok.
„Minthogy a tagokban és a belső szervekben különböző nemű fájdalmak támadnak, senki nem gondolhatja komolyan,
hogy e tagok, és szervek alapos ismerete nélkül
gyógyítani lehetne.
Az sem elkerülhető, hogy felboncoljuk és megvizsgáljuk a halottak testét és belsőségeit.
De nincsen is senki,
aki Herophilosnál és Erasistrátosnál többet
tett volna e tudásért.
Ők azokat a börtönökben őrizett rabokat,
akiket az uralkodók a rendelkezésükre bocsátottak,
élve boncolták fel,
s egészen addig figyelemmel kísérték a természet által
hét lakat alatt tartott szerveik működését, mégpedig e szervek helyzetét, színét, felépítését, a nagyságukat,
az  elrendezettségüket, a szilárdságukat, a lágyságukat,
az egymással való érintkezésüket, továbbá azokat a bemélyedéseket és kitüremkedéseket, amelyekkel az egyik szerv a másikba illeszkedik -
míg e személyek
éltek.”
Dicsérjük hát Herophilost és Erasistratost,
akik bizton mindenkinél többet tettek a tudományért
és dicsérjük nagy csodálójukat nemes latin stílusáért,
amivel valósághű képet adott a tudományról
és a tudományos etikáról,
mely mások halálával óhajt életet menteni.
S hogy végül szóljak magamról is,
azért idézem Aulus Cornelius Celsus orvoslásról szóló munkájának e pompás kis részletét, hogy a kiállító művész drámai gondjával ne csak a képalkotás nyelvi képessége, hanem az emberi história távlatából is szembesüljünk.
Nem
lenne igazságos azt mondani, hogy
Celsustól Mengeléig egyenes út vezet,
ám szemhunyásra alkalmatos izomzatunkat
mértéktelenül meg kéne fárasztani,
hogy ne lássuk,
évezredeken és kultúrákon áthajolva mi
fogja egybe tudományfelfogásukat.
Évezredek óta ugyanabban a tükörfolyosóban tartózkodunk.
Nem hinném, hogy a tükörfolyosónak lett volna valahol
bejárata és lenne valaha kijárata.